A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beutaztatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beutaztatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 28., péntek

Betranszfer II. - Reptér

A repülőgép késhet, vagy előbb is érkezhet. A menetrend szerinti érkezés előtt legalább fél órával kell a fogadó idegenvezetőnek a reptérre érkezni a már ismertetett módon. A csomagok elkallódhatnak, majd előkerülhetnek, de általában csak megbújnak valahol, hogy a türelmünket megpróbálják. A gyakorlatlan repülők (úgymint repülőn utazók) még nem ismerik a trükköt: a futószalagot többször körbeutazó csomagokat leszedik, hogy ne szédüljenek el. Ilyenkor gyakran az információs pult mellett sorakozik a felhozatal. Számunkra jelenleg ebből a lényeg: be kell várni a teljes csoportot. Türelmesen. És ha kell, segíteni kell a csavargó csomagok befogásában. (lásd később: poggyászkár)

A turista csoport számlálása a velük érkező tour manager / tour director / tour guide feladata, de a készséges együttműködés önös érdek is. Könnyítheti a nagycsoport létszámellenőrzését, ha az üres helyeket megolvasva levonjuk az ülésszámból. Számolni amúgy is sokszor fogunk. Minden egyes leszállást követő felszállásnál az indulás előtt, illetve a fél órás szabadidő után gyülekezőknél, hajóra szállásnál, és igazából mindenhol. Tyúkanyó. :)

Ha a létszám teljes, a repülőtér közelében várakozó buszra csörgünk (a sofőrre). Jelenleg a magyar legfőbb nemzetközi repülőtér észszerű elrendezése következtében a busz külön költség nélkül csak utasok nélkül tud áthaladni a buszmegállóban. Ha ugyanis utasokat vesz fel, s uram bocsá' azoknak csomagjaik is vannak, akkor pótdíjat kell fizetnie. Busásat. Ezért a busz a közelben, de külső területen várja a hívást.

A busz csomagterébe pakolás a sofőr feladata. Egyrészt ő ismeri a leginkább (a jelenlévők közül legalábbis) az elrendezését, másrészt lehetnek kiálló csövek, szerkentyűk, akármik, amik vérző sebet ejthetnek a segítőkész, de óvatlan utason. Kerülendő! Már csak azért is, mert a baleseti jegyzőkönyv írása macerás, és feltartjuk vele a sort. Ezért nyomatékosan hívjuk fel a vendégek figyelmét: A SOFŐR pakol a buszba!
Ha esetleg két külön szálloda a cél, két kupac csomag lesz, hogy a sofőrnek a kipakolás (mert lám, azt is ő végzi) logikusabb legyen.

Hordár fogadása a reptéren - elvileg - lehetséges (pl. egy ezres), a gyakorlatban vadászni kell őket. Reméljük, ez a helyzet javulni fog. Ez esetben értelemszerűen ő viszi a buszig a batyukat, de természetesen nem társalkodni szegődik az utas mellé. Arra ott vannak az utastársak. Ha nem látunk hordárt, az információs pultnál kérjünk segítséget. A hordár (szállodában, ugye, londíner) részére a csoport nevét írjuk le, és esetleg a színeket is elmondani (avagy megmutatni helyes kis táblánkat), hogy egyértelmű legyen számára, hogy hova kell tennie a holmikat.
A hordár számlát köteles adni! Figyeljünk oda, hogy pontosan legyen a cégnév kitöltve - akár magunk írjuk rá a számlájára -, mert egy kis elírás, és már leshetjük az ÁFA-visszatérítést! A legtisztább, ha egy címbélyegzővel rohangálunk (amivel a cég neve, címe pontosan, jól olvasható lenyomatot ad, de adószám nélkül). Hibás számlát NE fogadjunk el!

A busz indulása előtt kötelező a népszámlálás! Innentől a mi kezünkben van a felelősség a csoporttagokért!

A betranszfer során az érkező külföldi csoportot (és csomagjaikat) a reptértől a szállodáig szállítja a busz, miközben a helyi idegenvezető fontos tudnivalókat tesz közhírré. A betranszfer nem városnézés!

Mindenek előtt bemutatkozunk, majd pedig bemutatjuk a sofőrt is, aki - a partner idegenvezető mellett - szintén olyan kulcsfigura, akivel érdekszövetségben kell lennünk a túránk, a munkánk sikere érdekében. Ne sértsük meg öntudatát azzal, hogy elmulasztjuk a bemutatását!

És még mielőtt a busz elindul - lám, tényleg legyünk a sofőrrel jóban! -, a bemutatkozás és a bemutatás után LEÜL az idegenvezető a neki gyártatott ülésre! Így maga is azt fogja látni, amit a többi utas (jobbra-balra nem ellentétes irányú), de - és ez a lényeg - a vajmi kevés munkavédelmi előírás legalapvetőbb pontját tartja be. Mozgó járművön ül az idegenvezető is! Nem (csupán) kényelmi okokból, hanem mert hirtelen indulás vagy fékezés során akár súlyosan is megsérülhet, és akkor lehet keresni másik vezetőt a munkánk elvégzésére. Kínos helyzet, még akkor is, ha csak könnyebb a sérülés. NE! Csak úgy tudunk vigyázni a turistáinkra, ha leginkább magunkat óvjuk.

Végre minden kész az utunk elkezdéséhez - busz indul.

(Folyt. köv.!)

Üdvi: Gréti



Betranszfer I. - Fogadás

Betranszfer - érkező turisták

Ha külföldi csoport érkezik, saját anyanyelvű idegenvezető kíséri a vendégeket. A kísérő szerepét lásd a kitranszfer menüpont alatt. (hamarosan) A külföldi csoport részére angolul / németül / akármilyen idegen nyelven "konferál" a magyar idegenvezető, amit az érkező idegenvezető (ezen pozíciójában tour manager / tour director / stb.) tolmácsol az adott nyelvre. Részükre a programszervezés NEM a magyar idegenvezető feladata!

A budapesti Liszt Ferenc Repülőtér (korábbi Ferihegy) A termináljára érkeznek a shengeni övezet járatai, B termináljára az azon kívüli és a nem Eu-s gépek. A közös üzemeltetésű járatok érkezése változó, interneten keresztül ellenőrizendő. Egyébként is minden csoportfogadás előtt le kell meózni, hogy a járat érkezése a meghirdetett időpont szerint várható-e. Nagy távolságokról az esetleges változások, már az indulás óta felmerült késlekedések az interneten olvashatók (általában 2-3 órás infók). Olykor a gép korábban is érkezhet, ezért az idegenvezetőnek mindig legalább fél órával a járat szerinti érkezés időpontja előtt már a reptéren kell lennie! Budapesti járatinformációk

A budapesti repülőtér a Kőbánya-Kispest Metróvégállomástól (3M) a 200E jelzésű kék busszal érhető el, a menetideje kb. 20 perc. Hajnali 1 és 4 óra között helyette a 900-as éjszakai busz közlekedik! A hármas metróval a belváros könnyen, gyorsan elérhető. BKV - reptér

Az érkező turistacsoportot egy olyan táblával (igénytelen kivitelben akár egy A4-es lap helyettesítheti, bár az is nyugodtan lehet igényes!) fogadjuk, amelyen jól látható és a vendégek által könnyen értelmezhető információk vannak:

- a csoport neve (az út fantázia-neve),
- a repülő felszálló pontjának neve (induló város),
- lehetőség szerint a kinti partneriroda emblémája és neve,
- esetleg alsó sávban a budapesti hotel (szállás) neve;
- nem baj, ha a küldő iroda kitűzőjét is viseljük.

A tábla értelmezhetősége az utazás során megfáradt vendégek számára fontos, és gyorsan azonosítható kell, hogy legyen. Ők a kinti iroda logóját ismerik, ezért ha azt rányomtatjuk a lapunkra ("táblánkra"), jelentősen megkönnyítjük saját munkánkat is. A tábla ezért legyen átlátható, kellően nagy karakter-méretű, s a színválasztásban figyeljünk, hogy ne mosódjanak egybe a betűk!

Ne csak a tábla elkészítésekor, de a fogadáskor és a betranszfer során (illetve már a felkészüléskor, tehát előtte) gondoljuk át, hogy turistáink egyrészt fáradtak az utazástól (akkor is, ha "csupán" pár órát repültek, hisz annak előzményeként is voltak teendők), izgatottak (hiszen nagy élménytúrára vállalkoztak, sokan talán most repültek első ízben), s ezért esetleg ingerlékenyebbek. Fizettek egy szolgáltatásért, amit most mi vagyunk hivatottak teljesíteni. Az idegenvezető pedig saját privát gondjait készséggel félretolja, hogy a vendégek elégedettek legyenek! Nem csak azért, mert ez a dolga, hanem azért is, mert szeret az emberekkel foglalkozni, kiszolgálni őket - mert ezt teszi a megérkezésük pillanatától, mégha nem is csicskás! -, s mert erre tette fel jelen karrierépítését. Tehát: mosoly! (lásd: idegenvezető adottságai, valahol az első leckéknél)

A felkészülés része az is, hogy előzőleg a szállodát (ha még nem ismerjük) szemlézzük. Járjuk körbe, akár az nap, ha nem túl korán kell a reptérre mennünk, akár a hét korábbi napjaiban. A vendégek elvárják (talán joggal), hogy meg tudjuk mutatni a toiletthez vezető irányt, a széfet, az éttermet, ahol a reggelit / vacsorát költhetik majd el. Ne tárjuk szét a kezünket maflán, hogy "Honnan tudjam?", vagy csak akkor, ha nem szeretnénk több csoportot vezetni már. De inkább akkor se, mert a külföldi vendégek kíváncsiak az országunkra, nem ok nélkül választottak pihenésük helyének. Ne vegyük el a kedvüket már az első órában!

(Folyt. köv!)

Üdvi: Gréti




2014. június 8., vasárnap

Az utazások ajánlásai

Beutaztatás
(incoming)


Aktív turizmus: külföldi érkezik hozzánk.

a) Általános jellegű, figyelemfelkeltő ajánlat

Gyakorlatilag ez az a katalógus, amit bárhol ingyenesen megkapunk:
- nem külön kérésre;
- akvicízicós (üzletszerző) utakra;
- idegenforgalmi szakvásárokra:
International Tourism Exchange (Nemzetközi Turisztikai Börze): 2014 márciusában Berlinben, 197 ország részvételével 24 (!) csarnokban;
- kiállításokra (pl. Utazáskiállítás Hungexpo, minden koratavasszal);
- utasok részére is.

b) Bizalmas ügynöki árjegyzék / Tarifa (agent tarif)

- a szakma (leendő potenciális kollégák) részére.
akvicíziós utakra,
szakvásárokra,
korábbi partnereknek postán;
- több havi munka elkészíteni → drága → kis piacok (így Magyarország) jellemzően nem tud belefektetni, mivel későn térül meg);
- a teljes állomány bemutatására szolgál;
- igényes kivitelű, sok képanyaggal és leírással;
- általában egy üzleti évre szól, bruttó/nettó árral együtt:
bruttó ár: forgalmi jutalék a partnereknek,
bent adunk, kint kapunk.

A tarifa hasonló a katalógushoz, felépítése:
- üzletvezető beköszöntője,
- vállalkozás profilja, egyediség kiemelve,
- munkatársak fényképes bemutatása pozíció megjelölésével,
- referenciaként egy-egy jól sikerült út bemutatása - a megjelentetett személytől írásbeli hozzájárulás szükséges,
- adott ország (nekünk Magyarország) bemutatása + fontos általános információk (6. pont, klikk!),
- típusajánlatok,
- általános együttműködési feltételek,
- fizetési feltételek,
21. fő ingyenessége igen/nem - ez a szakmában szokásos; megadni nem előírás, de jelezni kell; esetleg tanulmányi utakra (study tour) megtarthatja az iroda magának,
- képek.

c) Nemzeti tarifa (Magyarország szintén nem készít)

d) Konkrét ajánlat - fix külföldi rendelésre

e) Kedvezményes akciók szórólapon (az a) és b) pontban nincs)

Az Utazási törvény szerint a szórólapon fel kell tüntetni:
- az R-számot,
- a Ft/fő árat,
- a konkrét utat, amire az akció szól,
- a feltételeket és hogy hol foglalható.

Kiutaztatás
(outgoing)


Passzív turizmus: a belföldi utazik ki.

f) Utazási katalógus, programfüzet

- kidolgozott utak képanyaggal, egy szezonra;
- sajtótájékoztatón jelentetik meg - szezonnyitás:
partnereknek,
idegenforgalmi szakújságíróknak,
törzsutasoknak postázás (majd értékesítés);
- nagyközönségnek - az utasnak készül;.
- több fajtája van:
közlekedési eszközre - repülős, autós, buszos utak,
szezonra bontott ajánlatok - nyári, téli katalógus,
úttípus szerint - körutazások, nyaralások;
- napra lebontott, kidolgozott utak fantázia névvel:
általában két ágyas szobára,
részvételi díj Ft/fő,
egyágyas felár,
kedvezmények;
- a kollégák napi munkaeszköze.

A katalógus a vállalkozás önéletrajza és bizonyítványa, kötelező tartalmi elemei:
- beköszöntő (ügyvezető vagy tulajdonos részéről),
- munkatársak fényképes bemutatása pozíció megjelölésével,
- a vállalkozás nyilvántartásba vételi (ún. regisztrációs) száma [R-....]
- általános utazási szerződési feltételek (általában az utolsó oldal a katalógusban) - az utas és az utazásszervező jogait és kötelességeit tartalmazza, benne pl. a kötbérmentes lemondási határidővel.

g) Kedvezményes akciók szórólapon - mint ez e) pontban.

h) Last minute ajánlatok

Csak olyan út értékelhető le, ami teljes áron már megjelent!
Másik változat: early first minute - előfoglalók számára.

i) Ajánlatkérés a külföldi partnerektől - rutinos szervező végzi.

j) Egyedi megrendelésre történő ajánlat (zártcsoport és forfait)

- zárt csoport részére - mások számára nem szól az ő ajánlatuk (egyletek, iskolák, baráti társaságok);
- forfait = IT (inclusive tours) - egyéni utas részére.

[2014.03.04. Kalla tanárnő]


Üdvi: Gréti


Az utazásszervezés munkafolyamatai

Aktív turizmus
(beutaztatás)


I. Előkészítés

Hazánkban a turizmus főidénye leginkább a nyári időszakot foglalja magában - az előkészítés folyamatát legkésőbb februárig le kell zárni.

1. Tevékenységi kör meghatározása:

- üzlet- és árpolitikai elvek kialakítása:
szezononként,
minőségi kiutaztatásnál is;
- idegenforgalmi kereslet vizsgálata:
potenciális utas meghatározása,
piacválasztás,
versenytársakra folyamatosan figyelve.

2. Szolgáltatások felmérése:

- megállapodás a szolgáltatókkal, együttműködési szerződések;
- idegenvezetői jelentés csoportonként - visszajelzés a szolgáltatásról.

3. Értékesítési árak kialakítása:

- részben a menedzsment feladata, részben a referenseké, mivel a turizmus szabadáras.

4. Csomagtúra megszervezése:

- előkalkuláció:
napra lebontott programra érvetés (egy főre),
- új idegenforgalmi termék (package):
áfa nem a bevétel, hanem (csak) az árrés után,
új termék: az öt elemből legalább kettőt tartalmazó csomag,
korábban még nem szereplő összeállítás.

5. Bizalmas tarifa:

- ügynöki árjegyzék elkészítése, ha van ilyen a cégnél;
- Magyarországon ritka (kicsi piac).

II. Értékesítés

- ajánlattétel, ajánlatkészítés: eseti megkeresésre vagy reklámként;
- megrendelések felvétele, előrendelések elkészítése;
- visszaigazolás a külföldi partnereknek.

A visszaigazolás szerződést jelent - ők kint értékesíteni kezdik a mi utunkat (beutaztatásnál), illetve mi értékesíteni kezdjük az ő útjaikat (kiutaztatásnál).

III. Lebonyolítás

A lebonyolításban a referens és az idegenvezető is részt vesz, értelemszerűen csak eladott utaknál.

- belföldi végleges megrendelők elkészítése - pl. menük is leegyeztetve;
- forgatókönyv készítése az idegenvezető részére;
- idegenvezető eligazítása:
információ a csoport felvételéről (pár nappal az út előtt),
innentől az idegenvezető kezében van a csoport;
- a csoport elutazása - haza, vagy tovább (pl. körutazásnál);
- idegenvezető elszámoltatása:
leadja a csoportot,
számla a honoráriumról.

IV. Elszámolás

Nagy cégeknél részfeladatokra osztva (pl. külön könyvelési részleggel):

- számlák ellenőrzése;
- elszámolás a belföldi szolgáltatókkal;
- végleges számla elkészítése a külföldi partner részére:
fizetés külföldről: a) teljes összeg előre; b) előleg + utánfizetés a maradványösszegre; c) utólag (pl. németeknél);
- utókalkuláció készítése:
befolyt pénz / kifizetések egy főre lebontva = nyereség-számítás.


Passzív turizmus
(kiutaztatás)


I. Előkészítés

Mint az aktív turizmusban, csak nem bizalmas tarifa készül (5.), hanem katalógus vagy programfüzet a kiutazó utas részére.

II. Értékesítés

- ajánlatkérés a külföldi partnertől;
- értékesítés a fiókirodákban és az ügynököknél;
- ügynök által eladott utak adminisztrálása.

III. Lebonyolítás

- külföldi partner értesítés a létszámról (hogy ő tudjon konkrét megrendelőket készíteni);
- idegenvezető felvétele - mint a beutaztatásnál;
- idegenvezető elszámoltatása - mint a beutaztatásnál.

IV. Elszámolás

- a külföldi partnertől érkező számlák ellenőrzése [Magyarország kis piac → előre fizetés];
- elszámolás a külföldi szolgáltatókkal;
- utókalkuláció készítése.

- x - x - x -

+ gyakorlati órák!

[2014.03.11. Kalla tanárnő]

Üdvi: Gréti


2014. május 1., csütörtök

IFO Idegenvezetés I. Alapok

Turizmus:
- beutazás: a külföldi vendégekkel helyi idegenvezetőként foglalkozunk itthon. Ebben az esetben a az idegenvezető hivatalosan helyi idegenvezető (local tourguide).
- kiutazás: magyar utasokkal külföldre utazunk. Ebben az esetben az idegenvezető hivatalosan csoportkísérő idegenvezető (tour-leader, tour-director, tour-manager, etc.).

Az idegenvezető legfontosabb tulajdonságai (szakmai-emberi elvárások):
- pontos, precíz, türelmes, határozott, kedves, felkészült, tájékozott, empatikus, 
- toleráns, megbízható, ápolt, az alkalomnak megfelelően öltözködik, külseje mértéktartó,
- jól kommunikál, jó a problémamegoldó képessége, van humorérzéke, 
- nem pánikol,
- nem visel farmert, sem sportcipőt, sem sarokpánt nélküli szandált/papucsot, különösen nem V.I.P. csoportok kísérésénél.

Transzfer = utasok szállítása A-ból B-be:
- reptéri betranszfer (érkezési transzfer), reptéri kitranszfer (elutazási transzfer),
- utasok szállítása vacsorához, operába, stb. (programtranszfer),
- konferencián, kongresszuson az utasokat különböző szállodákból a rendezvény helyszínére visszük autóbuszokkal, illetve délután vissza a szállodába (körtranszfer).

A csoport fogadásánál minimum 20-30 perccel előbb a helyszínen vagyunk.

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ferihegy I-re a Nyugati pályaudvarról vonattal mehetünk ki. A magángépek az I. terminálra érkeznek.

Ferihegy II-re tömegközlekedéssel a 3-as metró végállomásáig, Kőbánya-Kispestre (Köki) megyünk, onnan a 200-as autóbusszal, ami megáll az I-es és a II-es terminálon is. Ide érkeznek a menetrend szerinti és a fapados járatok, charterek. 

Mindig ellenőrizni kell a forgatóban és az interneten, hogy hova érkezik / honnan indul a csoport járata.

A Ferihegy II-n van A és B terminál, ami közös épület, a két bejárat párszáz méterre van egymástól, és átjáró van kint és bent is. Itt van most a Sky Court - bármelyik oldalon csekkolsz be, ezen keresztül megyünk be. Tele van kávézókkal, éttermekkel, boltokkal.

Az érkezés a földszinten, az indulás az emeleten van.

Betranszfer esetén a csoportot egy A4-es táblával várjuk, amin jól láthatóan a csoport neve van, a külföldi iroda neve, alatta pedig esetleg a budapesti. A csoportot a földszinti hallban várjuk. Amikor mindenki megjött, szólunk telefonon a buszsofőr kollégának, hogy álljon az épület elé. Ha minden utas bent ül a buszban és minden csomag bent van a buszban, indulunk.

Transzfertémák:
- bemutatkozás: először az idegenvezető, utána bemutatjuk a kollégát
- elindulunk, majd: helyi idő
- időjárás
- milyen messze vagyunk a hoteltől
- valami szépet-jót mondunk a szállodáról
- pénzváltás
- fizetési lehetőségek boltokban, éttermekben
- vásárlás 
- tömegközlekedés, taxizás Budapesten
- közbiztonság
- az első közös program időpontja
- esetleg, ha még van idő: kérdések

Fontos! A transzfer nem városnézés, az másnap van!

Rövidítések

A szakmában használt általános rövidítések, amelyeket a levelezésben, illetve a forgatókönyvben használunk, angol szavak rövidítései alapján:

trf transzfer
apt reptér
dr sofőr
td csoportkísérő

css városnézés (vn)
HD félnapos
FD egésznapos

BB szállás reggelivel
HB félpanzió
FB teljes panzió

cnl, clx lemondva
cfm visszaigazolva
ASAP nagyon sürgősen, azonnal!

incl. benne van (pl.az árban, programban)
excl. nincs benne 
htl szálloda

Városnézések

Budapest félnapos és egésznapos városnézéseket csinálunk, sokkal gyakrabban. Ez alap vizsgatétel (választott idegen nyelven). Ennek időtartama 3-4 óra.

Hacsak a csoport nem a Budavári Hiltonban lakik, a vn-t mindig a Hősök terén kezdjük.

htl – Andrássy út – Hősök tere – kiskör – Andrássy út – József A.u. – Széchenyi tér – Akadémia u. – Kossuth tér – Felső rkp – Jászai M.tér –Margithíd – Bem rkp. – Bem tér – Fő utca – Clark Ádám tér – Hunyadi János u. – Dísz tér – kiszállás, 

Várnegyed séta – Palota út – Attila út – Alagút – Lánchíd – htl.

Palota út – Tabán – Erzsébet híd, - Március 15.tér – Alsó rkp – Széchenyi tér

Kötelező kiszállás: Hősök tere, Várnegyed.

Lehetséges megállók: Szt.István Bazilika, Gellért-hegy, kilátó

Feladat: Hol vannak normális (tiszta, használható, kulturált) nyilvános WC-k a budapesti városnézés útvonalán?

(Deák Judit tanárnő)


Üdvi: Gréti


IFO Utazásszervezés

Szervezett utazás - utazásszervező által előre szervezett, fix áron értékesített utazás. Jellemzően csoportos, de nem kizárt az egyéni sem.

Nem szervezett utazás - a szolgáltatásokat az utas saját maga állítja össze telefonon, interneten, személyesen. Jellemzően egyéni, de lehet csoportos utazás is.

A szakma hol húzza meg a határt? 11-főtől beszélünk csoportos forgalomról, alatta egyéni forgalomról.

Katalógusban: szervezett egyéni utazás – 2-3-4 főre is meg lehet rendelni. Bizonyos lánchoz tartozó (luxus) szállodák jellemzően 11- főig, néhol 16 fő.

Egészen más foglalási, lemondási illetve szerződéses feltételek vonatkoznak a csoportos és az egyéni forgalomra – a csoportos forgalmat favorizálják az utazásszervezők, az kifizetődőbb; a szervezett turizmus bizonyos kedvezményt élvez azzal szemben, mikor az egyén a szolgáltatásokat saját maga szedi össze.

Áfa – fizetjük a gazdaság minden egyes ágában. Mikor a turisztikai kínálat 5 alapeleme közül legalább 2 egy csomagba kerül (csomagtúra), új idegenforgalmi terméket hoz létre a szervező. Ilyenkor az árrés utáni áfázás van – kedvezmény az utazásszervezők számára –, nem a teljes bevétel után kell áfázni!

Turisztikai kínálat 5 alapeleme:
- szállás
- étkezés/vendéglátás – leggyakrabban igénybevett
- közlekedés
- program
- idegenvezetés
Ha az 5 alapelemből minimum 2-vel engedéllyel rendelkező idegenvezető csomagot szervez, akkor beszélhetünk csomagtúráról (package).

Ez a tevékenység engedélyköteles. Az utazásszervező gazdasági társaság (vagy egyéni cég) minimum 5 év utazásszervezői gyakorlattal + felsőfokú végzettséggel rendelkező személyt kell, hogy alkalmazzon (nevét beadni) – tevékenységért felelős szakmai személy, majd a Magyar Kereskedelmi és Engedélyeztetési Hivatalban regisztrálják 

Thomas Cook a modern utazásszervezés atyja. Az 1840-es években külön vonatot szervez Angliában – szállít programot, elkezdte értékesíteni az utakat, aki messze lakik, elmennek érte, transzferállomás, szerződés a vasúttársasággal, minden egyes utassal is szerződött.


Szerződni kell a szolgáltatóval (vasúttársaság, programhelyek, éttermek, idegenvezető) + minden utassal.

Utazási vállalkozás szakmai, technikai és pénzügyi feltételei:
- legalább 1 személy, aki a tevékenységért szakmailag felelős, csőd esetén 5 évre őt kizárják
- milyen tevékenységet, üzletágat hogy lehet végezni: emeleten - beutaztató; vagy utcai iroda, belső udvar, földszinten, ha ügyfélforgalom van
- ügyeleti szám, fax, vonalas telefon
- kötelező bankszámlát nyitni - bizonyos tevékenységeket kauciókötelessé tesz, de a rendelet megengedi, hogy a bankszámlánál legyen vezetve vagy biztosítótársaságnál kell lekötni – bank vagy biztosító felel a pénzért – beutaztatásnál ez nem érdekes, ők nem szoktak úgy csődbe menni, hogy az utasokat kár érje; az autóbuszos, vonatos, charteres forgalom a legrizikósabb, ott kötelező kaució
- több lábon kell állnia minden turisztikai vállalkozásnak
- boutique-szállodák – személyes szolgáltatások – mosoda/vasalás, cipőtisztítás, ébresztés

Kaució:
- beutaztatásnál nincs kaució,
- kiutaztatásnál a rendelet kettéválasztja: 12%-a az előző évi bruttó bevételnek a buszos-vonatos vállalkozásnál, viszont 20%-a a chartereztetésnél

Utaztatás lebonyolítási szervei:
- túragyárak – tour operátorok– turizmus nagykereskedői
- utazási ügynökségek (agents) – turizmus kiskereskedői
- utazási irodák (buro) – legszínesebb
- idegenforgalmi szolgáltató iroda - hungarikum

Tour operator: nagy tőkeerős vállalkozás nincs, ami tudna foglalkozni a …-al, a miénk kis piac – egyetlen túragyárunk sincs –, talán majd 10-15 év múlva. A legnagyobb tour operátor a Tui. A Neckermann öszvér – Magyarországon úgy viselkedik mint egy túragyár (akár 40-45%-al le tudják nyomni az árat, másfél évre előre ki kell fizetni), de fenntart saját irodahálózatot is, illetve önállóan értékesít is.

Ügynökségek (travel agent): 10-ből 8 utazási üzlet ilyen – amit mi irodának nevezünk. A más által szervezett utakat értékesítik szerződéses alapon – ügynöki jutalékot kapnak. Joguk nincs utazásszervezésre, árat sem térítheti el – állandó és változó költségeit a jutalékból fedezi. A kiskereskedői  jutalék kb. 8-10-12 %-között mozog, ezért törekednie kell, hogy minél több utazási iroda és tour-operátor útjait értékesítse, hogy ki tudja termelni a költségeit.

Utazási iroda (travel büro): esetek többségében országos irodahasználattal rendelkeznek. Kihasználják, hogy utcai irodái vannak – regionálisan vagy országosan. Ügynökként is működnek, más útját eladják – pénzjegyváltás, vasúti jegy, kompjegy árusítás. A hirtelen beeső egyéni, nem szervezett turistát is megpróbálják kiszolgálni.

Idegenforgalmi szolgáltató iroda: színházjegy-, sportjegy-értékesítés, stb. – olyan tevékenységet végezhet, ami nem utazásszervezés és közvetítés.

(2014.02.11. kedd, Kalla Hédi tanárnő)


Üdvi: Gréti